F
L
E
I
S
C
H
M
A
N
N


Michael Winterhoff: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink? Avagy: a gyermekkor elrablása

Idézetek a könyvből:

‚....gyerekekről van szó, akiket gyerekként kell látnunk és gondoznunk. Ez egyrészről szeretetteljes és kíméletes bánásmódot jelent, másrészről viszont azt is, hogy a felnőttek tudatában legyenek annak, hogy a gyereknek szüksége van vezetésre és irányításra, azaz pozitív értelemben vett autoritásra. Másképpen fogalmazva: a gyerekek hadd legyenek gyerekek, a felnőttek pedig akarjanak felnőttek lenni.”

„Ha a probléma csupán a szülők szintjén merülne fel, az óvodában és az iskolában még lehetne ellenlépéseket tenni. A helyzetet azonban csak súlyosbítja, hogy az ott alkalmazott modern koncepciók túlnyomó része is a gyerek partnerként való kezelésén alapul.”

„(...) ismételten le kell szögeznem, hogy nem arról van szó, hogy az óvodai nevelők ne gondolkodjanak el azon, hogy a gyereknek valamelyik területen nincs‑e szüksége külön nevelésre, fejlesztésre. Megfigyelhető ellenben az a veszélyes tendencia, hogy ez a gondolkodás, tehát az oknyomozás, a magyarázat keresése sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint a gyerekek helytelen viselkedésére adott azonnali, következetes, azaz
professzionális reagálás.”

Dialóg Campus Kiadó


Nincs jog fenntartva -= FLEISCHMANN =- No rights reserved